A defektek csak akkor érinthetnek rendkívül kényelmetlenül, ha olyan autóval közlekedünk, mely nem igazán van erre felkészítve.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Az interneten keringő videók tanúsága szerint legalábbis nem kell aggódni, hogy életveszélyes helyzetbe kerülünk, ha az autó fel van készítve a stabil irányításra akár 300 km/óra feletti sebesség esetén is.

A következő videón szereplő Nissan GT-R például a kormányzott kerekét vesztette el: egészen konkrétan lerobbant róla az abroncs, amikor 325 km/órás sebességgel száguldott.

Megpördülés helyett azonban az történt, amire a sofőr is számított: az autó nem sodródott ki, szép fokozatosan lassult le.


Mindeközben kiderült, hogy mennyiért lehet megvásárolni Magyarországon az elektromos Ford Mustang Mach-E-t. A részletekről itt lehet olvasni.