Míg az LFA széria már önmagában is komoly teljesítményt nyújtott, a Lexus úgy döntött, hogy még inkább a pályára termett változatot épít, amely a Nürburgring Edition nevet kapta. Az 500 legyártott LFA modellből mindössze 64 volt Nürburgring változat, és ebből 25-öt adtak el az Egyesült Államokban.
Ez az autó a 303-as számú. Az autógyártó Motomachi üzemét 2012 márciusában hagyta el, és egyike annak a mindössze három fekete LFA Nürburgring modellnek, amely az Egyesült Államokban kapható.
(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.
A Nürburgring Edition egy sor fejlesztést élvez a szériaautóhoz képest, többek között karbon hátsó szárnyat, szénszálas lökhárítót és karbon küszöböket, valamint egyedi BBS magnézium keréktárcsákat és a jobb tapadással bíró Bridgestone abroncsokat. A Lexus az autó magasságát is csökkentette 10 mm-rel, hogy javítsa a kezelhetőségét.
A teljesítményről egy 4,8 literes szívó V10-es motor gondoskodik, amely 9000-es fordulatszámig pörög, és 562 lóerőt teljesít, ami 10 lóerővel több, mint a széria LFA esetében. Bemutatásakor az LFA Nürburgring Edition volt a leggyorsabb autó a Nordschleife pályán, 7 perc 14,64 másodperces köridővel.
Bár ez az LFA már majdnem egy évtizedes, kevesebb mint 1500 kilométert futott, és LFA márkájú csomagokkal, egy kristály üveggel fedett LFA kijelzővel, eredeti kulcsokkal, tollal, zseblámpával, gumifelfújó készlettel és csepptöltővel együtt kerül új tulajdonosához. Emellett egy Sparco versenykesztyű-készletet is kapott a Lexus Racing versenyzőjétől, Scott Pruett-től.
Mindeközben az orosz Kolesa elképzelte az első kémfotók alapján, hogy nézhet majd ki az új Honda CR-V, melynek bemutatója jövőre esedékes. Modelleiket itt lehet megnézni.