Melvin Berry azzal vádolta a Teslát, hogy nem reagáltak panaszaira, amikor rasszista szitokszóval illette egy felettese és amikor horogkereszt-graffitiket talált az üzem területén. Berryt 2015-ben még raktárosként vette fel a cég, amikor azonban felállt közvetlen főnöke ellen, aki rasszista szidalmakkal támadta, túlórázásra kényszerítették és szándékosan nehezítették a munkáját.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A Detroit Bureau cikkében rámutat, az eset mind a kártérítés mértéke, mind a tény, hogy a tárgyalás a nyilvánosság előtt zajlott, szokatlan. Utóbbira azonban szükség volt, mert Berry ügyvédei máshogy nem tudták a cégtől kicsikarni a kárpótlást, amely a bíróság szerint jogosan járt a volt alkalmazottnak.

A 300 millió forint ellenére azonban nem valószínű, hogy Berry Ferrarival ünnepli a győzelmét, az 1,02 millió dollár nagy részéből ugyanis a perköltségeket kell fizetnie a Teslának, a 47 éves raktáros végül 266278 dollárt, azaz kb. 80 millió forintot tehet zsebre, ebből százezer dollár az érzelmi megpróbáltatások miatt.

Berry a Bloombergnek elmondta: „Remélem a világ ebből látni fogja, hogy bánik a Tesla az alkalmazottaival.” Ha nem is, mindenesetre 2017-ben már napvilágot láttak hasonló vádak ellenük, akkor azonban egy közleménnyel elintézték a dolgot.


Mindeközben megjelent egy könyv a Tesláról és Elon Muskról, amely enyhén szólva sem hízelgő képet fest a villanyautó-márka vezérigazgatójáról. A részletekről itt lehet olvasni.