Az InsideEV-s azt írja, hogy Tesla-rajongók nagyjából 1.25 millió előrendeléssel számolnak már azelőtt, hogy akár az első Cybertruck is legurult volna a gyártósorról. Ha ezek a rendelések megvalósulnak, a Tesla 79 millió dolláros bevételt tehet majd zsebre a 80-as évekből származó science-fiction filmbe illő járművével.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Nem meglepő módon ennyi rendeléssel a Cybertruck átvenné a vezetést az elektromos pickupok listáján, bár a Tesla néhány riválisa szintén óriási foglalási számokkal dobálózik: a Ford F-150 Lightning két és fél hónap alatt 120 ezer előrendelést zsebelt be.

Ez persze jócskán elmarad Elon Musk csodajárgányától, de hozzá kell tennünk, hogy az 1.25 milliós előrendelés azt is jelenti, hogy azoknak, akik az elsők között szeretnék átvenni a Cybertruck kulcsait, türelmesnek kell lenniük.

Ráadásul bárminemű gyártási csúszás, fennakadás csak tovább rontana a helyzeten. A Tesla nemrég jelentett be, hogy a jövőben a Cybertruckot is gyártó üzem, a Giga Texas először a Model Y crossovert kezdi összerakni.

Arról pedig még nem is igazán tudunk semmit, mikor állnak neki a különös kistehernek, bár a technokirály korábban beszélt róla, hogy kis mennyiségben már megkezdődne az év vége előtt a Cybertruck gyártása, 2022-től pedig a tömeggyártás is.


A Fiat bejelentette, hogy 2023-ban érkezik az az új kisautójuk, melyet a 2018-ban elkaszált Punto helyére készítenek. A részleteket és pár renderképet itt lehet megtekinteni.