Ekkor azonban a kínai GAC Motor jött elő a semmiből és jelentette ki képletesen, hogy ők ebben a versenyben bizony elsők lesznek, ők fogják a legnagyobb hűtőrácsot tenni az autóra.
(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.
Így mutatkozott be a Trumpchi GS8 SUV új generációja, aminek nem csak a hűtőmaszkja lett jókora, hanem maga az autó is egy elég méretes masina lett.
Már csak elég abból kiindulni, hogy az SUV 4980 mm hosszú, 1950 mm széles és 1780 mm magas, tehát még a BMW X5-nél is valamennyivel nagyobb.
Mint a HVG is írja, a vásárlók számára ráadásul választást is biztosította: vagy egy turbófeltöltős, 2 literes V4-essel felszerelt, 250 lóerős és összkerékhajtású kombinált modellvariánst választanak, vagy a Toyotával azonos motorú és hibrid rendszerű verziót.
A GAC egyébként évente félmillió autót szokott eladni elsősorban Kínában és az ázsiai, közel-keleti piacokon, azonban már korábban kijelentették, hogy belépnek az amerikai és európai piacokra is.
Mindeközben a Ferrarit vezető John Elkann elárulta, a márkát nem hátráltatja az, hogy Európában 2035-től már nem lehet belsőégésű motorral felszerelt autókat árulni, sőt. Az interjúról itt lehet bővebben olvasni.