Mint arról mi is beszámoltunk, az Európai Bizottság bejelentette terveit arra vonatkozóan, hogy 2035-től nem szeretnének meglátni az autókereskedésekben belső égésű motoros autókat, tehát sem benzines, sem dízeles, de még csak hibrid autókat sem.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Arra lehetett számítani, hogy a Ferrari azért nem bontott erre a hírre pezsgőt, mivel a flottájukban továbbra sincs teljesen villanymotoros autó, erre egészen 2025-ig kell várni. Maranellóban azonban nem idegesek, hanem pont, hogy örülnek a hírnek.

John Elkann, a Ferrari vezérigazgatója nagy lehetőségként tekint a belső égésű motorok tilalmára, szerinte ezt arra tudják majd használni, hogy az elektromos átállás és a technológia segítségével még sajátosabb modelleket tudjanak előállítani.

Érdekes nyilatkozat ez attól a vállalattól, amellyel jó formán azonosítjuk a természetes szívó V12-eseket, azonban ebből egyértelműen látszik, hogy alkalmazkodni kívánnak portfóliójukkal a jövőhöz.

A Ferrari a hibridekhez is viszonylag később csatlakozott, előbb a LaFerrarival, amely később a V8-as hibriddel felszerelt SF90 Stradale-vá fejlődött. A legújabb, V6-os hibriddel felszerelt modelljük a 296 GTB, ami szintén az elektromos átállás felé mutat.

Természetesen a belső égésű motorok, így a Ferrari 12 hengeres motorjainak napjai is meg vannak számlálva, azonban még van egy bő évtizede arra mindenkinek, hogy kiélvezze ezek varázsát.


Mindeközben egy orosz videós közzétett egy felvételt arról, ahogy saját, Porsche Boxsteréből átalakított Ferrari 458 Italiáját hasonlítja össze egy valódival. Itt lehet megnézni, hogy kiállja-e a munkája a próbát.