A rendőrségre július 22-én, délelőtt érkezett a bejelentés, miszerint az M1-es autópályán, Tata környékén egy személyautó a forgalommal szemben halad a Győr felé vezető oldalon. Nem sokkal később azonban néhány kilométerre már az ellenkező oldalon, Budapest irányába haladt az autó a leállósávon.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Az egyenruhások végül a 73-as kilométerszelvénynél csípték el a román járművezetőt, aki a rendőröknek elmondta, hogy egy pihenből véletlenül a családtagját hátrahagyva indult el, és azért fordult szembe a forgalommal, mert vissza akart érte menni - írja a Magyar Közút az Instagramon.

Az intézkedő rendőrök a szabályszegés miatt végül 100 ezer forintos közigazgatási bírságot szabtak ki, a parkolóban felejtett családtagjához pedig biztonságosan visszavezették a külföldi járművezetőt.

 

Az eset kapcsán a Magyar Közút arra hívta fel a közlekedők figyelmét, hogy még ehhez hasonló okok miatt sem szabad és érdemes megfordulni a autópályán, hiszen a forgalommal szemben való haladás a legveszélyesebb manőver - egyetlen közlekedő sem számít arra, hogy nagy sebességgel szembe jön vele egy másik jármű a sztrádán.

“Ha eltévesztünk egy kijáratot vagy felhajtót, inkább álljunk meg a legközelebbi pihenőhelyen, kérjünk segítséget a 112-es segélyhívó számról vagy nyugodt körülmények között tervezzük újra útvonalunkat. Vigyázzunk egymásra, a többi közlekedőre, ne tegyünk olyan pánikszerű megmozdulásokat, amelyekkel másokat is veszélyeztethetünk!”


Mindeközben egy tervezőcég elképzelte, hogy nézhetne ki a Lamborghini Countach, ha 2021-ben is gyártásban lenne. A képeket itt lehet megtekinteni.