Bár ebből végül nem lett semmi „az 50-es és 60-as évek fordulója körüli bonyolult politikai helyzet”, avagy a hidegháború miatt, az 1100 OHC több, kizárólag kommunista országokban rendezett versenyen (mivel máshol nem állhatott rajthoz) sikeresnek bizonyult. A modellen 1956-ban kezdtek dolgozni, első futamgyőzelmét pedig 1958 júniusában, Mladá Boleslavban aratta.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A Skoda 1100 OHC alapja egy vastag, acélcsövekből készült rácsváz volt és egy hosszanti elhelyezkedésű, 1,089 köbcentiméteres, négyhengeres motor hajtotta egy ötsebességes váltóval. Bár csak 92 lóerős volt, így is elérte a végsebesség a 200 km/h-t, hála roadsterként 583, kupéként pedig 555 kilós súlyának.

Szintén sokat segített a Jaroslav Kindl által tervezett, üvegszálakkal megerősített műanyag karosszéria, amely 3380*1430*964 mm-es méretű volt. 1957-ben és 58-ban két nyitott tetejű darab lett legyártva, két alumíniumvázas kupé pedig 1959-ben. Sajnos a két utóbbi balesetekben megsemmisült, de a megmaradt elemeikből a gyártó éppen próbál egyet újjáépíteni.

A tető nélküli darabokból mindkettő sértetlen: Egyikük a mlada boleslavi Skoda Múzeum gyűjteményében tekinthető meg és versenyeken is részt vesz, a másik a cég brit részlegének a tulajdona.


Mindeközben egy elemzés szerint már pár év múlva hiánycikké válhat a villanyautókba szánt akkumulátorokból. A részletekről itt írtunk.