Különösen nagy vagyoni hátrány okozó szerzői jog megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki internetes portálokon engedély nélkül másolt autódiagnosztikai szoftvereket és eszközöket értékesített.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleménye szerint a kiskunfélegyházi férfi 2015 és 2019 között 93 millió forint vagyoni hátrány okozott az engedély nélkül többszörözött szoftverek és eszközök online értékesítésével, a megrendeléseket pedig többnyire postán küldte meg, de olyan is előfordult, hogy a nem jogtiszta programok feltelepítését is elvégezte ügyfelei számára.

A NAV dél-alföldi nyomozói nem aprózták el, a vádlott lakásán, tovább a vevőknél országszerte házkutatásokat tartottak, összesen 120 helyszínen, és a jogosulatlanul felhasznált programokat tartalmazó számítógépeket és adathordozókat lefoglalták.

A vádlott által a 19 jogtulajdonos számára okozott több mint 93 millió forint vagyoni hátrány megtérítésére a sértettek a nyomozás során polgári jogi igényt jelentettek be, ennek biztosítására pedig zár alá került a férfi ingatlana, személygépjárműve és a tőle lefoglalt 6 millió forint készpénz is.

Az ügyészség a vádlottal szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, a sértettek kárigényének megítélését, továbbá a hamisított szoftverek és berendezések elkobzását indítványozta.


Mindeközben elárverezték a Forma-1 hétszeres világbajnokának, Lewis Hamiltonnak a 2010-ben vezetett McLaren Mercedesét, itt lehet elolvasni, mennyi pénzt hozott.