Ezzel egy 144 éve tartó hagyomány végére tesz hamarosan pontot a gyártó, ugyanis Karl Benz 1886-ban készítette el a márka első belsőégésű erőforrással szerelt modelljét.
(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.
A tisztán elektromos-hajtású autók elkészítésére történő átállást már 2025-ben megkezdi a gyártó, a jövőben érkező új platformok pedig már kifejezetten az elektromos autók számára készülnek. Csak 2025-ben három vadonatúj platform bemutatását tervezi a gyártó, az ügyfeleknek pedig addigra arra is lehetőségük lesz, hogy a jelenlegi típusok villanyosított változataiból válogassanak.
Természetesen addig sem fog unatkozni a gyártó, amely célul tűzte ki, hogy 2022-től minden egyes olyan szektorban rendelkezzenek akkumulátor-hajtású autóval, amelyben aktívan jelen vannak.
Egy ehhez hasonló mértékű átállás jelentős anyagi áldozatokat kíván, ezt pedig meg is hozza a Mercedes, ugyanis 2022 és 2030 között 40 milliárd eurót költenek majd az elektromos autókkal kapcsolatos befektetésekre.
Mindeközben elárverezték a Forma-1 hétszeres világbajnokának, Lewis Hamiltonnak a 2010-ben vezetett McLaren Mercedesét, itt lehet elolvasni, mennyi pénzt hozott.