Tavaly szeptemberben mutatta be a Skoda az Enyaq névre hallgató, tisztán elektromos modellt, melyhez kölcsönkapták a Volkswagen-csoporttól az MEB-platformot.

Az Enyaq eddig csak a hátsókerék-meghajtású kiszerelésben volt elérhető, legfeljebb csak 204 lóerős villanymotorral, most azonban a hvg szúrta ki, hogy megjelentek az erősebb változatok is.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Az Enyaq iV összkerékmeghajtású verzió ára 19,7 millió forintról indul, azaz még éppen belefér a kormánytámogatás igénylésének felső határa alá. A két motor 265 lóerőt és 425 Nm-es nyomatékot termel benne, hatótávja 475 km.

Megérkezett a Sportsline is hazánkba, ez már 21,3 millió forintba kerül és jelenleg ez a legdrágább, itthon elérhető Enyaq, azonban később még jön az Enyaq iV RS, mely már 300 lóerő feletti teljesítményt biztosít.


Mindeközben eladásra kínálnak egy Ferrari 488 Pistát, amelynek azonban nem is olyan kicsi szépséghibái vannak. A részletekről itt írtunk.