A jelenlegi Audi RS 4 egy ideje megtalálható már a márka kereskedéseiben, ugyanis még 2017-ben mutatták be azt a Frankfurt Motor Show-n, igaz, 2019-ben érkezett hozzá egy frissítés, mely elsősorban a frontrészre korlátozódott, és amely megpróbált némi RS 6 Avant hangulatot csempészni a kisebbik modellbe.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A következő-generációs változattal kapcsolatban egyelőre kevés információ látott napvilágot, ám a brit Autocar már tudni véli, hogy mire lehet számítani. Információik szerint az új RS 4-ből többféle kivitel is elérhető lesz, melyek között megtalálható lesz a vélhetően 500 lóerős határt átlépő 2.9 literes, ikerturbós V6-ossal szerelt variáns is.

Mindez azonban nem minden, ugyanis a lap értesülései szerint tisztán elektromos-meghajtású változat is készülhet a modellből, amely az RS 4 e-tron nevet viselheti. Amennyiben az újdonság elkészül, úgy ugyanaz a PPE platform kerülhet majd alá, ami a Porsche Taycan alatt is megtalálható, pozícióját tekintve pedig az Audi e-tron GT alatt foglalhat majd helyet.

Bár az elkövetkező időszakban sok minden változhat, az Autocar már a teljesítménnyel kapcsolatban is információkhoz jutott, ami 475 lóerő körül alakulhat.


Mindeközben befejeződött sorozatunk, melyben összefoglaltuk, melyek a világ legdrágább autói, az utolsó részt itt lehet elolvasni.