A fejlesztéseknek köszönhetően javul majd a gyár termelékenysége is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy esztergomi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Suzuki idei, 60 millió eurós fejlesztései új munkahelyeket teremtenek Magyarországon.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a tervezett korszerűsítés új technológiák bevezetésével javítja az esztergomi autógyár termelékenységét. Az üzemben több mint 150 ezer jármű készül évente, a Suzuki ezért hosszú ideje a belföldi eladások rangsorának élmezőnyében van - tette hozzá.

A tárcavezető a Suzuki belföldi tevékenységét sikertörténetként értékelte, hangsúlyozva, hogy már 2012-ben vállalták a stratégiai együttműködést a kormánnyal. Hozzátette, hogy Magyarország járműgyártóként az autóipar új korszakában is meg akarja őrizni a jelentőségét, és ebben számít a Suzukira, amely a kormány szándékaival egyezően nagy hangsúlyt fektet az elektromobilitásra.

Esztergomban már most is nagyrészt hibrid autók készülnek, és a cég zöldítési stratégiája fontos szerepet szán a magyarországi üzemnek, amely a Suzuki egyetlen európai gyára - fogalmazott.

A korábbi közlések alapján a vállalat tavaly is 60 millió eurót fordított az itteni fejlesztésekre, alapítása óta pedig 1,9 milliárd eurót fektetett be Magyarországon. A Magyar Suzuki Zrt. csaknem 1,65 milliárd euró (majdnem 600 milliárd forint) nettó árbevétellel zárt 2020-ban, amiből 1,414 milliárd euró a külföldi értékesítés - olvasható a céges honlapon.

Forrás: MTI


Mindeközben befejeződött sorozatunk, melyben összefoglaltuk, melyek a világ legdrágább autói, az utolsó részt itt lehet elolvasni.