2019. márciusában jelezte az Aston Martin, hogy egy, a Valkyrie alá célzott szuperautót készítene az AM-RB 003 koncepttel. Két és fél évvel később az időközben Valhallára elkeresztelt modell megérkezett. Az eredetihez hasonlóan hibrid, de komoly változásokon ment keresztül.

Galéria: Aston Martin Valhalla

A 2020 márciusában bejelentett saját fejlesztésű, háromliteres, biturbós V6-osnak lőttek, helyette egy négyliteres V8-as került hátra. A cég úgy írja, csak erre a modellre lett szabva és bár sem a Mercedest, sem az AMG-t nem említik, vélhetően az ő munkájuk az erőforrás, flat-plane mivolta miatt vélhetően az AMG GT Black Seriesbe rakotthoz van köze.

A motor a hátsó kerekekre küldi az erőt, emellett mindkét tengelyre jut egy-egy villanymotor, ketten 201 lóerővel, így a Valhalla összesen 937 lóerőt és 1000 Nm-es nyomatékot tud elszabadítani, ezzel 2,5 mp alatt százon van és 330 km/h-ig meg sem áll.

Ami talán még lenyűgözőbb, hogy a gyártó hat és fél perc alatti kört célzott meg a Nürburgringen, ami 13 mp-t verne az AMG GT Black Series rekordjára. Igen, a Porsche Manthey 911 GT2 RS-e gyorsabb volt, de az egy tuningolt kocsi, még ha Porsche alkatrészekkel is.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A Valhalla nyolcsebességes, duplakuplungos automata váltója külön az Aston Martin hibridjeire készült, tartozik hozzá önzáró differenciál és a két villanymotor révén a tolatást elektromos energiával végzi, így a váltóból ki lehetett spórolni a tolatást lehetővé tevő fokozatot.

Természetesen a Valhalla csak a teljesítmény miatt hibrid, így csak 9 km-t lehet vele elektromos energiával megtenni, maximum 130 km/h-val. A Ferrari SF90 Stradaléhoz hasonlóan a Valhalla elektromos üzemmódban elsőkerék-meghajtású, a károsanyag-kibocsátás pedig a WLTP-szabványhoz mérve 200 g/km alatt marad.

A hajtáslánc összetettségéhez képest igen könnyű az autó, 1550 kg benzin nélkül. Az új kasztni annak aerodinamikai elemeivel 600 kilós leszorítóerőt termel 240 km/h-n. A Valkyrie és a Valhalla mellett egy még olcsóbb, „belépőszintű” szuperautón is dolgozik a cég, amely a már jól ismert Vanquish nevet kapja majd meg.


Mindeközben befejeződött sorozatunk, melyben összefoglaltuk, melyek a világ legdrágább autói, az utolsó részt itt lehet elolvasni.