Július közepétől helyezik üzembe Debrecenben a Magyarországon egyedülálló, német tőkével és magyar szaktudással fejlesztett innovatív technológiát a város polgárainak védelmére, mely Frankfurtban és Amszterdamban 40 százalékkal csökkentette a közösségi közlekedési balesetek számát.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Az autopro.hu beszámolója szerint az egyedülálló ütközéselhárító rendszerhez tartozó, a villamos elejében elhelyezett radarokat és kamerarendszereket, valamint a vezérlőegységeket a Bosch hatvani gyárában készítették el.

A rendszer 70-80 méteres távolságból már képes érzékelni a veszélyt, és azonnali fény- és hangjelzéssel figyelmezteti rá a villamos vezetőjét, aki így gyorsabban tud reagálni.

Nagy Attila, a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a rendszer Nyugat-Európában sikerrel alkalmazzák az utasok biztonságának biztosítására. A féléves tesztüzem ideje alatt mind a járművezetőket, mind a vállalatot értékes információkkal látja el a rendszer.

Barcsa Lajos alpolgármester közölte, hogy a Debrecen 2030 program keretében a közösségi közlekedésre kiemelt figyelmet fordítanak, és a Bosch által fejlesztett rendszer kulcsszerepet játszhat a villamosbalesetek megelőzésében.


Mindeközben elindítottunk egy sorozatot, melyben a világ 20 legdrágább autóját mutatjuk be, ennek első részét itt lehet elolvasni.