A harmadgenerációs Kia Ceed már hároméves, így kicsit be kell tűrni a nadrágját. A holnapi premier előtt azonban már kaptunk egy borzasztóan alacsony felbontású képet róla, balról jobbra a ProCeed GT kombi, a Ceed GT ferdehátú és a Ceed hagyományos kombi látható hibridként, GT Line kiszerelésben.

Mindegyiküknek fekete szegélyek vannak a lökhárítóján, szóval úgy tűnik, hogy a légbeömlők kinyúlnak oldalra. Nem annyira jön ez be, remélhetőleg a kisebb kiszerelések más dizájnt kapnak. Az első hűtőrács új kinézete, ami kizárólagos lehet, legalábbis a GT Line esetében.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A fényszórók is változtak, a Porsche ihlette négypontos LED-elrendezéstől búcsúzhatunk. A búra alakja azonban változatlannak tűnik, belül van egy apróbb igazítás. Ahogy eddig is, a csúcsmodell GT-nek vörös elemek vannak a lökhárítóján és az oldalain, hogy jelezze, ez a sportos verzió. Az új Kia logókat is megkapták.

Egyterűt nem látunk, szóval az XCeed később érkezhet, ami nem meglepő, hiszen az csak két éve lett bemutatva. A holnapi bemutatón enyhén újratervezett hátsó lámpákra számítunk és talán a hátsó lökhárító is átalakul, de semmi radikális.

Sem a beltérben, sem a motorkínálatban nem várunk komoly átalakítást, utóbbiban már korábban váltotta egy új, másfél literes, 160 lóerős turbómotor a korábbi 1,4-est. Mindenesetre az elképzelhető, hogy a GT 1,6-literes turbómotorja megkapja a Hyundai által fejlesztett CVVD-technológiát.

Ez még 2019-ben debütált, akkor a Kia azt mondta, hogy a teljesítményt négy százalékkal növeli, míg a fogyasztást öt, a károsanyag-kibocsátást 12 százalékkal csökkenti, lényege, hogy a motorvezérlő folyamatos alacsony teljesítményen kevesebb ideig nyitja az üzemanyag beömlőszelepét, emiatt kevesebb benzint pazarol el az autó.


Mindeközben elindítottunk egy sorozatot, melyben a világ 20 legdrágább autóját mutatjuk be, ennek első részét itt lehet elolvasni.