Amikor álomautókról beszélünk, általában ugyanazok a nevek jutnak eszünkbe: Bugatti, Ferrari, Koenigsegg, Pagani, stb. Olyan gyártók, akik évről évre teszik le névjegyüket a kategóriában teljesítmény szempontjából. Az ő autóik a legdrágábbak is azonban a világon: Minél erősebb, annál drágább.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


De melyek a világ legdrágább autói? Ennek megválaszolásához világszerte átnyálaztuk az árlistákat és végül 30, legalább egymillió euróba kerülő modellt választottunk ki, aztán ezt rövidítettük, így végül 20 darabos lett a lista, négy részben lesz bemutatva. Meglepően sokat gyártanak egyébként Olaszországban!

A 20 darabos lista első két részét már bemutattuk itt és itt, és most következzen a következő ötösfogat:

Bugatti Chiron Super Sport 300+

 

1,347 milliárd forint

Bugatti Chiron Super Sport 300+

Akárhányszor megkérdezik tőlünk, melyik a leggyorsabb szériagyártott modell a világon, végtelen vita kezdődik: Egyrészt ott az SSC Tuatara 455,3 km/h-jával, melyet két irányban is sikerült megfutniuk. Másrészt ott a Bugatti Chiron Super Sport 300+, amely egy körön, de 490,484 km/h-t ért el. Akármi is a válasz, a francia szuperautó 1,347 milliárd forintos ára borzalmasan sok.

Koenigsegg CCXR Trevita

 

1,485 milliárd forint

2010 Koenigsegg CCXR Trevita

Másfélmilliárd forint az ára mindkét legyártott Koenigsegg CCXR Trevitának. Egy több mint ezer lóerős szuperautónak, mely a Koenigsegg saját fejlesztésű, gyémántokkal kirakott szénszálas karosszériáját viseli, amitől könnyű és nagyon fényes lesz az autó.

Pagani Imola

 

1,726 milliárd forint

2020 Pagani Huayra Imola

Az újragondolt Pagani Huayra a pályára született, bár lehet közúton is vezetni. A Pagani Imolának keresztelt, erősen módosított aerodinamikával rendelkező modell 1246 kilós, hatliteres turbómotorja pedig 827 lóerőre és 1100 Nm-re lett húzva.

Bugatti Divo

 

1,726 milliárd forint

Bugatti Divo „Lady Bug”

Egy újabb Bugatti, egy újabb Chiron: ezúttal Bugatti Divo néven, amely messze nem olyan extrém, mint a Bolide, de jobban viselkedik a versenypályán. A Chironhoz képest 34 kilót fogyott autó helyén tartja az 1500 lóerőt és rendbe szedi az alapmodell aerodinamikáját. Az ára 1,726 millió forint, de pár százmillióért a fentihez hasonló különleges festést is kaphatunk.

Mercedes-Maybach Exelero

 

2,761 milliárd forint

Elfelejtett koncepciók: 2004 Maybach Exelero

Szuperdrága és szuperritka: A Mercedes-Maybach Exelero egy példányban létezik a Goodyear német leányvállalata, a Fulda rendelte meg új gumijaik tesztelésére. A biturbós V12-es itt 690 lóerőt és 1020 Nm-t termel, később a Birdman nevű rapper vette meg.

A sorozat harmadik része holnap ugyanekkor lesz közzé téve.


Mindeközben kiderült, hogy a legnépszerűbb kínai villanyautót hihetetlen alacsony haszonért árusítják hazájában. Hogy miért és hogy mely modellről van szó, azt itt lehet elolvasni.