A képen nem látni túl sokat, de a határozottan Aventadoros fényszórók alapján a V12-es szuperautó egy új verziója érkezik. A márka sem sokat árult el, Twitteren csak annyit írtak, „Idő kell ahhoz, hogy valami időtlenné váljon”, amely alapján olyan autón dolgoznak, ami már létezik.

 

Ezen tényezők együtt azt sejtetik, hogy ez az Aventador régóta várt kivezető kiadása lesz. Májusban már lekaptak kémfotósok egy rejtélyes Aventador-variánst, amelyet egyesek Aventador S Jota néven emlegetnek.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A madarak azt csicsergik, plusz tíz lóerőt kap a modell az SVJ 759 lóerős szívómotorja, amivel ez lenne a legerősebb Aventadoruk. A kémfotókon nem volt ott az SVJ-n látott hátsó szárny sem.

Márciusban a Lamborghini azt ígérte, két V12-es modellt is bemutatnak idén, ez lehet az első, hogy a másik mi lesz, egyelőre nem tudni. Tíz évesen azonban az Aventadornak már nincs sok ideje hátra, az Autocar már májusban megírta, hogy 2022-ben jön is az utód, hibrid hajtáslánccal. Ennek ellenére a 12 hengeres motor marad, mivel igen fontos a márka számára.


Mindeközben előkerült egy videó, amelyen az elektromos Hummert egy autópályán tesztelik, ez alapján pedig egy óriási autóval lesz dolgunk. A videót itt lehet megtekinteni.