A kérdést a WhistlinDiesel Youtube-csatorna tette fel, a válaszhoz pedig egy szerencsétlen Toyota kisteherautóra kell síneket rakni, hogy a helikopter fel tudja vinni a magasba. Ezután előbb 150 méterre viszik fel egy próbadobásra, ami eleve majd száz méterrel több, mint amit a Top Gear bevállalt. Az autóba is tesznek egy kamerát, hogy minden szögből láthassuk a zuhanást.

Az autó orral előre ér itt földet, ami jelentősen csökkenti a túlélési esélyeket. Még a helikopterről, többszáz méteres magasságból is látni, hogy vélhetően totálkár lett, mert meghajlott a váz. Amint landolnak a fiúk, ők is levonják ezt a következtetést.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Mindenesetre azért felviszik három kilométerre is. Amint elérik a célmagasságot, elengedik, a kisteherautó pedig megkezdi a leszállást. Lefelé elkezd forogni, de a kerekei maradnak alul. Szerencsére egy időmérőt is kitettek a sarokba, így láthatjuk, hogy 29 mp-be telt a földet érés.

Amikor leérnek a tett helyszínére, a videósok azt látják, hogy a Hilux konkrétan kilapult, mintha bezúzták volna. Talán mondani sem kell, de nem indult be. A mészárlást a fenti videóban lehet megtekinteni.


Mindeközben a Bugatti először mutatta meg nyilvánosan a brutális Bugatti Bolide hangját, a sokakat konkrétan megrettentő zajokat itt lehet meghallgatni.