Az első vizsgálatokat követően úgy tűnik, nem a Pirelli számlájára írható, hogy Lance Stroll és Max Verstappen is defektet kapott a bakui célegyenesben.

A La Gazzetta Dello Sport beszámolója szerint az Azeri Nagydíjon defektet kapó abroncsok vizsgálata még nem fejeződött be, így a Pirelli bejelentése még várat magára. 

Az olaszok ugyanakkor úgy értesültek, hogy a két gumin nem találtak konstrukciós vagy szerkezeti hibát, így az olasz gumiszállító nem hibáztatható a defektek miatt. A vizsgálatok a Pirelli gyárában folytatódnak.

A Pirelli kezdetben törmelékre gondolt, a vizsgálatok azonban a Gazzetta szerint ezt a hipotézist sem támasztották alá. A gumiszállító most arra gyanakszik, hogy a csapatok egy jól bevált trükköt alkalmazva alacsonyabb guminyomással versenyeztek.

Az FIA a versenyek előtt ellenőrzi a guminyomást, közben azonban nem. A gumimelegítőknek köszönhetően a verseny közben a csapatok csökkenthetik a nyomást annak érdekében, hogy a tapadásuk javuljon – írja az olasz napilap.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Végleges választ a vizsgálat eredményéről jövő héten, a Francia Nagydíjat megelőző napokban kapunk majd.