Valtteri Bottas 2021-es éve egyáltalán nem indult jól, hiszen hat futamot követően mindössze az egyéni pontverseny hatodik pozíciójában áll – két kiesés és három harmadik hely mellett a bakui 12. helyezés szerepel a neve mellett.

Eközben egyre több pletykát hallani arról, hogy 2022-ben már nem a német istállónál fog versenyezni a finn pilóta, a brit F1-es újságíró Joe Saward pedig úgy tudja, Silverstone-ban be is jelentik George Russell Mercedeshez való érkezését.

Az orosz Match TV kommentátora, Alekszej Popov pedig arra mutatott rá, hogy szerinte nyilvánvaló a kettős mérce a csapatfőnök Toto Wolffnál, Bottas pedig kirekesztve érezheti magát a Mercedesnél.

„Bottas utalt rá, hogy talán szüksége lenne egy új kasztnira Baku után, de Toto azt mondta, hogy nem, nem, Lewis egyszerűen azért gyorsabb ennyivel, mert jobban bízik az autójában” – idézte Popovot a grandpx.news.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


„Kezd nevetségessé válni a dolog. Monaco után Wolff először azt mondta, hogy azért nem tudták levenni a szerelők Bottas kerekét, mert nem jól állt be a bokszba. Aztán később kiderült, hogy szinte mindenkinél jobban állt be a finn.”

„Ez önmagában nem lenne akkora dolog, de úgy tűnik, hogy amikor Hamilton hibázik, Toto azt mondja, hogy nem, nem, Lewis véletlenül megnyomott egy gombot, és nem is volt hiba, mert Perez kényszerítette ki belőle.”

„Őszintén mondom, ezen már mindenki csak nevet. Bottas persze nem, mert ő egyre inkább kirekesztve érzi magát a Mercedesnél. Bármit is csinál, az az ő hibája, ha pedig jól sikerül neki valami, az a csapatnak köszönhető” – mondta a kommentátor.