Az Azeri Nagydíj hatásai még mindig érezhetőek, hiszen ezúttal a McLaren fejtette ki azon véleményét, miszerint az FIA-nek nem szabadott volna engednie, hogy a versenyzők a Verstappen kiesése miatt lengetett dupla sárga zászlós időszak alatt nagy tempóval menjenek a pályán.

Mint ismert, Verstappen drámai körülmények között defektet szenvedett három körrel a verseny vége előtt, ami miatt dupla sárga zászlós figyelmeztetés volt érvényben a biztonsági autós időszak kezdetéig.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


„Egész egyszerűen az egész mezőnyt meg kellett volna büntetni azért, mert nem lassítottak le a dupla sárgás figyelmeztetés ellenére, ahogy azt az előírások megkövetelnék” – jelentette ki Masi a McLaren csapatvezetőjének kritikájára, aki nehezményezte azt, hogy sokan büntetlenül száguldozhattak a pályán.

Andreas Seidl a verseny után így nyilatkozott: „Az én meglátásom szerint olyan dolgok történtek, amelyek egyáltalán nincsenek rendben. Különösképpen abban az esetben, ha a mi büntetésünkkel kapcsolatos kontextusba helyezzük (Norris büntetés a kvalifikációról), de mi csak annyit tudunk tenni, hogy jelentjük az esetet.”

„Ha a versenyigazgató úgy gondolja, hogy nincs szükség vizsgálódásra, mert mindenki ezt csinálta, amivel én egyáltalán nem értek egyet, akkor szükséges megkérdezni Michael Masit, hogy mi mellett van ezután.”

Ha ez nem lenne elég, számos pilóta elégedetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a biztonsági autó késleltetve érkezett meg a pályára Verstappen balesete után, Leclerc egyenesen úgy fogalmazott a csapatrádióban, hogy „vicc az egész”.

„Összességében elégedettek vagyunk azzal a munkával, amit Michael elvégez, mert egy nagyon nehéz feladat az övé. De a legfontosabb az oldalunkról az átláthatóság és következetesség, na meg persze a jó párbeszéd, amit mi gyakran lefolytatnunk vele.”

„Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor valamivel nem értesz egyet. Ez normális: mi a versenyzés oldalán állunk, ő az FIA oldalán. De azt hiszem, hogy ha visszanézünk arra az időszakra, mióta ő odakerült (versenyigazgatói posztra), nagyszerű munkát végez.”


Mindeközben egy elemzés arra jutott, hogy ahogy az Internettel is történt, a villanyautók is jóval gyorsabban tarolhatják le a világot, mint mindenki várja. A részleteket itt lehet elolvasni.