Szerencsére ebben már nem ült senki.

Az építkezések és más hasonló munkaterületek alapból veszélyes, ezért fontos, hogy mindenki fokozottan figyeljen. Amennyiben nem, akkor olyasmi történhet, mint az alábbi videóban, ahol egy bányászteherautó megy át az SUV-ban, amiben még ültek.

A Tengrinews beszámolója szerint az eset Kazahsztánban történt, három szerelő volt a Suzukiban, éppen a klímát javították, amikor a teherautó átment a kocsin. A fedélzeti kamera rögzítette az egészet és már az első képek, ahogy a hatalmas kerekek az autó felé fordulnak, igen baljósak.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Ezután ezek a kerekek megindulnak az autó felé, a benne ülők ekkor jöhettek rá, hogy nem fog megállni, üvöltenek is a sofőrnek, hogy álljon meg, de hiába, Azt is látni, ahogy az SUV-t kilapítja és felborítja a kamion, ekkor vehette észre, hogy valami nem oké, és le is állítja a teherautót. Szerencsére a szerelők ki tudtak menekülni a Suzukiból, így nem sérült meg senki.

Nem minden nap látni ilyen balesetet. Egy SUV-hez hasonló kisautó ritkán találkozik egy ekkora dömperrel, vélhetően pont az egyik vakfoltban állt (egy ekkora teherautónak sok ilyenje van), így nem is tudta, hogy ott van. Sokkal, sokkal rosszabb vége lehetett volna a dolognak.


Mindeközben a Volkswagen kártérítés fizetésére kötelezték, amiért a VW ID.4 és ID.3 hőszivattyúit hatékonyabbnak reklámozták, mint amilyenek valójában. A részleteket itt lehet elolvasni.