A videóban a Nevera Dubrovnik mellett hajt 232 km/h-val, a horvát Index.hr rákérdezett erre a rendőrségnél, akik jelezték, hogy a szakaszom 90 km/h a sebességhatár, azaz több mint 140 km/h-val hajtott a kocsi a megengedettnél. A veszélyes manőverért maga a cég alapítója, Mate Rimac kért elnézést Facebookon, jelezve, a sofőr feladta magát és meg lesz büntetve, mint mindenki más.

Rimac szerint az eset az egyik bemutatóeseményen történt, ahol a világ minden tájáról hívott sofőrök próbálhatták ki a kocsit a való világban. Jelezte, előre tisztázott volt, hogy az esemény közutakon folyik és a helyi szabályok érvényesek, szerinte jobban kellett volna figyelnie cégének a sofőrök felügyeletére.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Hozzátette, a résztvevők tudták ekkor, hogy lesz egy másik esemény is egy versenypályán, ahol kipróbálhatják a kocsi teljes erejét, ahogy az újságírók tehették nemrég. Például a CarWow, akik egy Ferrari SF90 Stradalét vertek vele tönkre gyorsulási versenyen.

Itt hangzott el a mondat, miszerint az ember „kész rémálom lehet ezzel az autóval”, és valóban, egy ember már biztosan rémálom lesz vele, ahogy neki lesznek majd a rendőrök is az éjszakai látogatói, feljelentést tettek ellene ugyanis a körzeti ügyészségen.


Mindeközben a Volkswagen kártérítés fizetésére kötelezték, amiért a VW ID.4 és ID.3 hőszivattyúit hatékonyabbnak reklámozták, mint amilyenek valójában. A részleteket itt lehet elolvasni.