A BMW még márciusban tette közzé az első képeket és adatokat az i4-ről, nemrég a sportosabb M50-es verzióval is megtette ezt, most pedig a teljes kínálatot leleplezték. A cég szerint az i4 egy Gran Coupe, amiből van hagyományos verzió is, mi a nagy hátsó része miatt inkább nagy, négyajtós ferdehátúnak neveznénk.

Két verzió lesz: hátsókerék és összkerékmeghajtású, ugyanaz a 81 kWh-s akkumulátor lesz bennük, de az utóbbi a márciusban bejelentett 520 helyett 544 lóerős lesz és százra is gyorsabban ér el. Az eDrive technológia ötödik generációjával a motort, a motorvezérlőt és a váltót sikerült egy fedél alá hozni, így a gyártó szerint hatékonyabb lett.

Galéria: BMW i4 (2021)

Maga az akkumulátor energiasűrűsége is 20%-kal nagyobb, mint az i3-é, így 590 km a modell hatótávja – nagyobb, mint a Polestar 2-é vagy a standard model 3-é – a Long Ranget már nem veri.

Az i4 M50-ben a Sport Boost mód 10 mp-ig ad plusz lóerőket és nyomatékot a rendszernek, az energiavisszanyerő rendszer pedig több módban tudja visszatölteni az energiát az akkumulátorba.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A töltést 200 kW-os egyenárammal oldhatjuk meg, ezzel 10-ről 80%-ra 31 perc alatt töltődik a kocsi, azaz 10 perc alatt 140 (i4 M50) és 164 (i4 eDrive 40i) kilométernyi energiát tölthetünk rá. Váltóárammal ez a folyamat nyolc és fél órát vesz el.

478 méterével az i4 hét centivel hosszabb a 3-as BMW-nél, ennek a többletnek a nagy része hátra ment, ennek megfelelően a raktér 470 vagy 1290 literes lehet – ez több hagyományos modellel egyenértékű.

  BMW i40 eDrive40 BMW i4 M50
Első motor - 258 LE
Hátsó motor 335 LE 312 LE
Teljesítmény 340 LE / 430 Nm 544 LE / 795 Nm
0-100 km/h 5,7 mp 3,9 mp
Végsebesség 190 km/h 225 km/h
Akkumulátor 81 kWh 81 kWh
Fogyasztás 16-20 kWh/100 km 19-24 kWh/100 km
Hatótáv 590 km 510 km
Töltés 11 kW AC, 200 kW DC 11 kW AC, 200 kW DC
Német ár 58 300 € 69 900 €

A hátsó tengelyre légrugós felfüggesztés került, az M50-re pedig az M-részleg állítható felfüggesztése. Érdemes megemlíteni még azt is, hogy a hűtőmaszk itt elektromos modell lévén, zárt.

Belül egy nagy hajlított üvegképernyő van, mely egyesíti a 12,3 colos műszerközpontot és a 14,9 colos infotainment rendszert, amelyen a BMW operációs rendszerének nyolcas verziója fut.

A BMW i4 a cég müncheni gyárában épül, ez pedig azt bizonyítja, hogy az iX-szel ellentétben még a belsőégésű motoros platformra építették. Novembertől lehet majd megvásárolni, Németországban az eDrive40 58300 euróba (kb. 19 millió forintba), az M50 69900 euróba (23 millió euróba) kerül majd.


Mindeközben egy 3200 lóerősre tuningolt Dodge Viper megdöntötte saját negyed mérföldes gyorsulási rekordját, az elképesztő teljesítményt itt lehet megtekinteni.