Elon Musk és a Tesla év elején komolyan befektettek a Bitcoinba és bár annak értéke hatalmas zuhanásba kezdett az utóbbi napokban, a cégvezető szerint nem fognak megválni kriptovalutáiktól.

Miután egy eladási roham miatt a Bitcoin egy ponton addigi értéke felét is elvesztette 24 óra alatt Musk Twitteren közölte, hogy a Teslának „gyémántkezei” vannak, ami befektetői nyelven annyit tesz, hogy kitartanak a BTC mellett.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A Tesla és Elon Musk kiállása a kriptovaluta mellett az utóbbi hónapokban rekordszintre, 64829 dollárra (kb. 12 millió forint) emelte az árfolyamot április közepére, azonban amikor Musk múlt héten bejelentette, hogy a Tesla nem fogad el Bitcoint az autóiért cserébe a bányászatával kapcsolatos környezetvédelmi aggályok miatt, megállt a szárnyalás.

Nem csak a Bitcoin, de a Tesla részvényeinek értéke is bezuhant ekkor 3,2%-kal. Ezzel együtt a cég értéke eddig idén 20%-nál is többet esett a nagyszerű 2020-as menet után, ahol százszorosára emelkedett az árfolyam.

A Tesla még az első negyedévben vásárolt másfélmilliárd dollárnyi Bitcoint, aminek egy részét, 272 millió értékűt később eladták.


Mindeközben a Bugatti érzékeny búcsút vett a Chiron egyik legtöbbet foglalkoztatott prototípusától. Hogy mi volt a feladata, azt itt írtuk meg.