A molsheimi cég nyolc tesztpéldányának egyike 2013-ban készült el, azóta finomhangolják rajta a Chiron szoftvereit, konkrétan 30 vezérlőegység állapotát és minden, az autón elvégzett módosítás minőségét figyelik.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Összesen 13 mérnök, informatikus és fizikus dolgozott a modellel, mindegyikük egy bizonyos elemért volt felelős a navigációtól a konferenciahívóig, de mindannyiuk ismerte a teljes rendszert.

Galéria: Bugatti Chiron Prototype 4-005 Retirement

Mielőtt 2016-ban kihozták a Chiront, a 4-005-öst (a négyes a prototípust jelenti, az ötös pedig, hogy ez az ötödik volt ezekből) mindig lepellel óvták utazás közben a kíváncsi szemek elől, mivel Dél-Afrikától Svédországig minden terepen kipróbálták, sőt, egyszer még egy Eurofighter Typhoon utánégetőjét is rászerelték.

Most, nyolc évvel és több, mint 74 ezer kilométerrel születése után a 4-005-ös végre kiélvezheti a nyugdíjas napok örömeit.


Mindeközben a Honda bejelentette, hogy a domináns trendek ellenére csupán manuális váltóval fogja árusítani a Civic Type R következő generációját. A részletekről itt írtunk.