A Tesla a hírek szerint olcsóbb akkumulátorok beszerzéséről tárgyal a kínai EVE Energy Co-val általános hatótávú modelljeibe.

Négy névtelen forrás árulta el a Reutersnek, hogy az EVE a Teslával közösen dolgozik azon, hogy akkumulátoraikat az amerikai gyártó minőségi szintjére húzzák fel, így a következő félévben be is kerülhetnek azok a Model 3-ba és a Model Y-ba.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Az EVE már leszerződött a Tesla helyi riválisával, az Xpenggel és a hírek szerint a BMW és a Daimler is megállapodott már velük. A cég lítium-vasfoszfátos energiaforrásokat, mivel a nikkel vagy kobalt helyett vasat használnak, olcsóbbak, mint a Tesla jelenlegi akkumulátorai, de ezzel együtt kevésbé hatékonyak.

A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk korábban már jelezte, hogy az alapmodellek esetében vasanódos akkumulátorokra váltanak, ennek oka a nikkelkészletekkel kapcsolatos aggodalmak, legalábbis hivatalosan, a források szerint igazából jelenlegi beszállítóikra, a koreai LG Chemre és a kínai Contemporary Amperex Technologyra akartak rápirítani a lépéssel.

Mivel egyre több gyártó, köztük olyan bevált nevek, mint a GM és a Mercedes is képbe kerülnek, a Teslának komoly versenytársakkal kell szembenéznie. Mindeközben egy jelentős bevételi forrás apadt el a cégtől, a Stellantis ugyanis bejelentette, nem vásárol több karbonkreditet a Teslától.


Mindeközben a Tesla hivatalosan is elindította modelljei hazai kereskedését. Hogy milyen áron lehet közvetlenül a gyártótól beszerezni a villanyautókat, arról itt írtunk.