A Toyota C-HR után eddig is megfordultak az emberek, de egy tulajdonosnak még ez sem volt elég figyelemfelkeltő.

A fenti képen lévő autót Sri Lankában fedezték fel és az első dolog, ami feltűnik rajta, az erősen a Honda Civic Type R-re hajazó hátsó szárny, ami annál azért kicsit lejjebb ül. Körülveszi egy biciklitartó, míg a hátsó ablak tetején egy apró tetőspoiler is van – a tetősin mögött.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A Redditen megosztott képek alapján ennyivel nem elégedett meg, így rengeteg krómelemet rakatott a kocsira, a hátsó lámpákat, a tanksapkát is ilyenek veszik körbe, de látni ilyet oldalt elől is. Némi matrica is felkerült hátulra.

Amit meg tudunk bocsátani itt, azok a tetszetős, kék-fekete felnik, bár a „Speed Hunters” feliratú gumiktól mi eltekintettünk volna. Szélesített oldalküszöbök, sárvédők és két új kipufogó is díszíti már a kocsit.

Nekünk nem igazán jön be a dolog, de azt el kell ismerni, hogy a tulajdonos elég sok melót ölt bele, hogy egyedivé tegye az egyterűjét.


Mindeközben Hollandiában valaki túlzásba vitte a menőzést a Ferrarijával, aminek fájdalmas eredménye lett. Itt árultunk el többet róla.