Egy új targa is jön, mely ugyanazt a 9500-as fordulatszámú szívómotort használja, mint kupéváltozata.

A 812 Superfastnak és a GTS-nek vége, de jött helyettük a 812 Competizione és a Competizione A. Miután áprilisban némi ízelítőt adott a Ferrari az előlmotoros szuperautónak, most a nagyteljesítményű kupét targaváltozatával együtt mutatja meg. Mindkettőben Maranello legerősebb belsőégésű motorja üzemel.

Emellett a 812 Competizione opciói között rengeteg súlycsökkentő lehetőség van, így akár 1487 kiló is lehet üresen. Mivel ennyi erőnek ilyen kicsi tömeget kell mozgatnia, mindössze 2,85 mp alatt százon van az autó, de a kétszázat is 7,5 mp alatt szeli. Ha nagyon meglódulunk vele, akár 340 km/h-val is száguldhatunk.

Galéria: Ferrari 812 Competizione A

Ez egyelőre a kupé adatsora, a 812 GTS helyét átvevő Competizione A számait később ismerjük majd meg. Azonban felhívjuk a figyelmet, hogy annak nagyobb súlya miatt szinte biztos, hogy lassabb lesz, még úgy is, hogy a csukható tető, mely nyugalmi állapotban a csomagtérben van, szénszálas anyagból van.

A tetőtől eltekintve más is különbözik a két autóban: a 812 Competizione A hátsó ívelt oszlopa kissé lejjebb van eresztve, mint a kupénál. Aki azonban utóbbit választja, az a Superfast hátsó ablaka helyére egy bevágásokkal díszített alumíniumpanelt kap, ami leírva borzalmasan hangzik, de meg kell hagyni, elég pofás.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Aztán ott a váltó, egy hétsebességes, duplakuplungos automata, amely újrakalibrálás után 5%-kal gyorsabban lépeget a fokozatok között. Az áttételi arány ugyanaz, mint a Superfasté, de a cég szerint ez egyensúlyozza, hogy a motor maximális percenkénti fordulatszámát felvitték 9500-ra.

A technológiai újdonságok közé tartozik még a Ferrari négykerékkormányzásának legújabb változata és a Forma-1-es autókról ismert aerodinamikai elemek. Utóbbira úgy lett lehetőség, hogy a Superfast négy kör alakú kipufogóját két szögletesre cserélték, így a diffúzor több leszorítóerőt ad.

A gyártó egyelőre nem tett közzé részleteket az árakról és arra is várnunk kell, hogy megtudjuk, mennyi kupé és kabrió lesz legyártva. A mi tippünk: Iszonyatosan magas ár és iszonyatosan alacsony példányszám. Az se lepne meg minket, hogyha már ezen sorok írásakor elkapkodták volna az összeset.


Mindeközben a Skoda is fontos újdonságot leplezett le: a következő Fabiát, amely nála jóval nagyobb autóktól kapott technológiát. A részleteket itt írtuk meg.