A Porschékra specializálódott TechArt a GrandGT nevű felújítási programnak vetette alá a Panamerát, mely az autó szinte összes porcikáját érinti.

Új motorkezelő rendszerük, mely nem zavar be a gyári szoftvernek, a GTS és a Turbo S modellek erejét és nyomatékát 182 lóerővel és 150 Nm-el, illetve 90 lóerővel és 130 Nm-el emeli.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Ez azt jelenti, hogy a TechArt számításai szerint a Panamera GTS 669 lóerős és 770 Nm-es, a Panamera Turbo S pedig 720 lóerős és 950 Nm-es lett. A százas sprintet előbbi 3,4, utóbbi kereken három másodperc alatt teljesíti, a végsebességek pedig 305 és 315 km/h.

Galéria: Porsche Panamera by TechArt

A cég elől 50, hátul 80 mm-rel növelte az autó szélességét a kerékívek megtoldásával. Az első lökhárítón nagyobbak a légbeömlők, így a fékek hűtése is jobb. A szénszálas motorháztető is izmosabbá teszi az autót a hátsó szárnnyal és a diffúzorral együtt, utóbbiban azért maradt hely a karbonba burkolt titán kipufogóknak. 21 és 22 colos felnik is jöttek a kocsihoz.

Belül bőr és Alcantaraborításból választhatunk, különböző mintákkal és színekben, emellett a TechArt logója lett hímezve az ajtóba, az ülésekbe és a padlóra is.


Mindeközben egy texasi tuningcég vadászati célokra alakította át az erre nem annyira alkalmas Toyota Priust. Az eredmény azonban meggyőző, itt meg is lehet tekinteni.