Emiatt egyáltalán nem meglepő, hogy az autógyártók tolonganak, hogy némi termékmegjelenítéshez jussanak a filmjeikben. Ez eddig az Audira és a Hondára volt jellemző, de úgy tűnik, a BMW vette át a helyüket.
(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.
A Fekete Özvegy trailerében már feltűnt egy BMW-egyterű, de a szeptemberben érkező Shang-Chi és a Tíz Gyűrű Legendája előzetesében még egyértelműbb a jelenlétük: Van itt egy M8-as és egy hetes, illetve egy busz, ami átrohan két i8-ason és egy klasszikus Porsche 924 / 944.
Egyelőre nem sokat tudni a filmről, Simu Liu játssza majd Shang-Chit, aki azt hitte, már leszámolt a múltjával, de „a rejtélyes Tíz Gyűrű nevű szervezet hálójába keveredik.” Szerepel még a filmben Tony Leung, Awkwafina, Michelle Yeoh, Fala Chen, Meng’er Zhang, Florian Munteanu és Ronny Chieng is.
A bemutató szeptember 3-án, kevesebb mint két hónappal a Fekete Özvegy bemutatója után van. Ez rövid szünetnek tűnhet, de utóbbinak eredetileg tavaly májusban kellett volna kijönnie, végül a koronavírus-járvány miatt csúszott idáig többek között az új James Bond- és Halálos Iramban-film, illetve a Dűne premierjével együtt.
Mindeközben a Dacia Springet alávetették a rettegett jávorszarvas-tesztnek, ahol meglepő módon még a Tesla Model Y-nál is jobb eredményt ért el. A részleteket és a videót itt lehet megtekinteni.