A NIO Twitteren jelentette be a hírt, felfedve, hogy május 6-án hivatalos sajtótájékoztatót is tartanak az ügyben. Egyébként, ha autóik nem is, egy tervezőirodájuk Münchenben és egy fejlesztési központjuk Oxfordban már ott van. Már évek óta pedzegették, hogy jönnek Európába, végül a rivális Xpeng megelőzte őket.

A Benzinga szerint az első európai NIO-kereskedés Oslóban lesz, és a Jaguar Land Rover korábbi helyi vezetője, Marius Hayler lesz a vezérigazgató. LinkedInen mindeközben több másik országban is elkezdtek toborozni.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Április elején a NIO egy jelentős mérföldkövet ért el, százezredik autójukat is eladták, kilenc hónappal az ötvenezredik után és csak 1046 nappal a legdrágább, ES8 nevű SUV gyártásának kezdete után.

Az ES8 kicsivel nagyobb, mint egy Audi E-tron, 650 lóerős és 840 Nm-es, egy 100 kWh-s akkumulátor van benne, amely kb. 580 km-es hatótávot tesz neki lehetővé. Többi modelljük az ES6 ötüléses elektromos SUV és az EC6 elektromos kupé/SUV. Egyelőre nem tudni, hogy melyiküket lehet majd megvásárolni Európában elsőként.


Mindeközben a Dacia Springet alávetették a rettegett jávorszarvas-tesztnek, ahol meglepő módon még a Tesla Model Y-nál is jobb eredményt ért el. A részleteket és a videót itt lehet megtekinteni.