A Sanghaji Autószalonon bemutatott négyajtós villanyautó egyértelműen a Volkswagen Beetleből „merített ihletet”. A német cég figyelmét, akik 2019-ben tapostak a bogárra, nyilván felkeltette a dolog. A Carscoops kérdésére el is árulták, hogy „megvizsgálják az ügyet abból a szempontból, hogy megsértették-e valamilyen jogaikat ezzel és minden jogi lépés lehetőségét fenntartják.”

Ez jogászzsargonból lefordítva annyit jelent, hogy készen állnak rászabadítani az ORA anyacég Great Wallra jogászhadseregüket, ha van ennek alapja. Mivel tavaly levédették az e-Beetle nevet, ezzel jelezve, villanyautóként visszatérhet a legendás modell, lehet, hogy ez nem üres fenyegetés.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Mivel azonban bár a Punk Cat nagyon sokat másolt a Beetletől, nem egy az egyben vették át a dizájnt, mit tehetnek? 2018-ban Oliver Tidman szellemi tulajdonjogi ügyvéd az Auto Newsnak válaszolt egy hasonló kérdésre:

„Nincsen nemzetközi másolásvédelmi törvény, de vannak nemzetközi egyezmények. Ezek létrejöttéhez azonban a résztvevő országoknak el kell ismernie egymás másolásvédelmi törvényeit. Ezek országról országra mások, legalábbis a szabályok szintjén. Az elvek ugyanazok.”

Még ha egy cég meg is van győződve arról, hogy egy kínai márka megsértette szellemi tulajdonjogukat, nem könnyű ellenük jogi úton elégtételt venni, főleg, mert ezekben sokszor a kínai kormánynak is van tulajdonjoga. Ettől még nem lehetetlen: ezt bizonyítja a Range Rover Evoque (jobbra) és a legnyilvánvalóbb kínai klón, a Jiangling Land Wind X7 (balra) esete.

Landwind X7 (2018)
Range Rover Evoque (2018)

A Land Rover 2016-ban jelentette fel a kínai céget és 2019-ben meg is nyerték a pert. Peking Csaojang kerületének bírósága úgy döntött, hogy az X7 öt nagyobb eleme – a körvonala, tetővonala, fényszórói és az autó oldalának panelei – törvényellenesen lettek lemásolva és megzavarhatták a vásárlókat (fent a csúszkával össze lehet őket hasonlítani).

Ennek eredményeként a Jianglingnak el kellett távolítania a LandWind X7-et a kínálatából és kártérítést fizetnie a JLR-nek, akik az eset óta nem is mutatnak be tanulmányokat attól tartva, hogy egy kínai gyártó lemásolja és gyorsabban piacra dobja, mint ők.


Mindeközben a BMW közzétette, mikor kerülhet bemutatásra első villanyautójuk új, modernebb akkumulátortechnológiával. A részleteket itt lehet elolvasni.