A Youtuber először részletesen bemutatja az SF90 utasterét, amely egyik előző Ferrarira sem hasonlít. Egyedi, háromküllős kormánykerekének egy részébe mindenféle probléma nélkül lett beépítve egy érintőképernyő, az indítógomb is érintésre működik.

Az SF90-nek külön képernyője van a klíma és a hangrendszer vezérlésére is. Ugyanitt az anyósülésen ülő utas is használhatja a navigációt. Találunk még itt egy teljesen digitális műszerközpontot is.

Az SF90 Stradaléban sok rejtett érdekesség van, például a motor helye. A motortérbe bekukkantva látható, mennyire alulra került, hogy segítsen a súlyeloszlásban.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Ha már a motorra tértünk, mellette három villanymotor is található a kocsiban, az egyik a V8-as és a nyolcsebességes duplakuplungos váltó között, a másik kettő pedig az első tengelyen.


Mindeközben a BMW közzétette, mikor kerülhet bemutatásra első villanyautójuk új, modernebb akkumulátortechnológiával. A részleteket itt lehet elolvasni.