A Skoda megerősítette, hogy a Fabia következő generációja május 4-én érkezik, ki is dobtak pár hivatalos vázlatot kedvcsinálónak.

Ahogy az megszokott, ezek eléggé eltúlozzák a valós kinézetét az autónak, de a hatalmas kerekektől eltekintve vélhetően nem sokat fog változni. Az előző, álcázott prototípusokról készült képek alapján kevésbé kiemelt kerékívek, egyenesebb hátsó ablak és tető és hagyományos kilincsek jellemzik, a márka szerint pedig a cseh zászló által ihletett vonalak lesznek az oldalán, ezek itt még nem látszanak.

Galéria: Skoda Fabia 2021, i teaser

Ezeken felül vékonyabb fényszórók lesznek az elején beépített menetjelző fényekkel, nagyobb lesz a hűtőrács, a tetőn pedig lesz egy nagy spoiler. A csomagtérajtó nem változik sokat, de a hátsó lámpák igen.

Belül új infotainment rendszer lesz, 6,8-colos képernyővel (ami opcióként 9,2-re nőhet), mellette lesz egy 10,2-colos digitális műszerközpont, a visszapillantóban pedig USB-csatlakozó található.

Galéria: Skoda Fabia (2021) Covered Drive

A motorkínálatba az egyliteres, háromhengeres szívómotor kerül majd 65 és 80 lóerős változatban, ötsebességes kézi váltóval. Turbómotorral már 95 vagy 110 lóerős lesz a kocsi, előbbibe a manuális, utóbbiba egy hatsebességes kézi vagy egy hétsebességes DSG váltó kerül (de ez opcionális).

Lesz egy másfél literes erőforrás is, 150 lóerőjét egy hétsebességes DSG kezeli. Új vezetési segédletek is elérhetőek lesznek majd.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Mindeközben a BMW közzétette, mikor kerülhet bemutatásra első villanyautójuk új, modernebb akkumulátortechnológiával. A részleteket itt lehet elolvasni.