A helyi WDIV TV-csatorna szerint egy hat emberből álló csoport tört be egy éjszaka a kereskedésbe, majd az ajtón keresztül az irodákba is.

Amikor bejutottak, átkutatták a kereskedést a slusszkulcsokért, ezek alapján döntötték el, melyeket lopják el. Ezután egyszerű dolguk volt, egyszerűen csak elhajtottak.

Összesen öt járművet kötöttek el, többek között egy Mercedes-AMG S63 kabriót, egy Cadillacet és három Dodge-ot, melyeknek új Security Mode-ját, ami egy négyjegyű kód beütése ellenében engedi, hogy a motor 2,8 lóerőnél többel is üzemeljen, még nem telepítették.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Egyelőre nem tudni, hogy a kulcsokat elzárták-e, bár a kereskedés esküszik, hogy mivel korábban már betörtek hozzájuk, most óvatosabbak voltak, például olcsóbb kocsikkal álltak be a drágábbak elé. Ez szép és jó, de a tolvajok egyszerűen betörtek azokba is és odébbtolták őket. Az ügyben még nem tartóztattak le senkit.


Mindeközben a Volkswagen is előrukkolt egy újdonsággal, mégpedig a frissített Polóval, melynek technológiai újításai az elsődlegesebb. Itt részletesebben is írtunk róla.