Miután véget ért hosszan tartó egyezsége a Forddal, Block szabadon igazolhatóvá vált, így úgy döntött, nosztalgiázik egyet és 2009 óta először ralifutamon egy WRX STI-vel áll rajthoz.

Galéria: Ken Block Subaru WRX STI

Block mitfahrere Alex Gelsomino lesz, míg csapattársai között a Subaru nagy öregje, Travis Pastrana és Brandon Semenuk is ott vannak.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Block először 2005-ben vezetett futamon Subarut, egy Impreza WRT STI-t. 2009-ig maradt a Subaru csapatának tagja Pastranával, majd átigazolt a Fordhoz. Ez idő alatt 10 futamot nyert az amerikai ralibajnokságban. Emellett érmese is volt egyszer a sorozatnak, de két X Gamesen is érmet szerzett. A WRC-ben is be tudott mutatkozni.

Egy videóban, melyben új autóját mutatja be, Block elárulja, hogy az idei East African Safari Classic ralin is rajthoz áll majd egy Porsche 911-ben.


Mindeközben a Volkswagen is előrukkolt egy újdonsággal, mégpedig a frissített Polóval, melynek technológiai újításai az elsődlegesebb. Itt részletesebben is írtunk róla.