A Ford hosszú várakozást követően Kínában mutatta be az Evost, amellyel a hagyományos családi autók egy új generációját indítják útnak. Az autó külső dizájnja leginkább a szintén nemrégen bemutatott Citroën C5 X-re emlékeztet.

Galéria: 2021 Ford Evos (CN)

Érdekes volt azonban, hogy Mike Levine, a Ford kommunikációs menedzsere egy Twitteren érkezett kérdésre elárulta, hogy az újdonság forgalmazását egyelőre sem Európában, sem Észak-Amerikában nem kezdik el, azt egyes egyedül a kínai piacra szánják.

Könnyen elképzelhető, hogy a Ford egy kissé átdolgozza még az Evost, mielőtt kidobják a nyugati piacokra. A kémfotókon még másmilyen alakú állandó LED menetfénnyel láthattuk az Evost. Változhatnak még a Ford által kínált hajtásrendszerek is, miután a Motor1 információi szerint a nyugati modellek hibrid erőforrásokat fognak kapni.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Az AMuS értesülései szerint 2022-nél korábban nem indítják meg az Evos forgalmazását Kínán kívül, amelyet lehet, hogy a már bevett piacokon továbbra is Fusion/Mondeo néven fognak forgalmazni.

Az Evos egyik legnagyobb újítása a korábbi Fordokhoz képest egyébként is a beltérben keresendő, az 1.1 méteres ultraszéles érintőképernyős infotainment rendszerrel, ami 4K felbontásra is képes.


Mindeközben a Volkswagen is előrukkolt egy újdonsággal, mégpedig a frissített Polóval, melynek technológiai újításai az elsődlegesebb. Itt részletesebben is írtunk róla.