Hogy ez így is maradjon és annyira ne legyen unalmas, a Volkswagen frissített rajta, a nyolcas Golfra emlékeztető dizájnnal és olyan techcuccokkal, amit inkább a Touaregről várnánk.

Mivel ez frissítés, csak a fényszórók és a lökhárítók változtak. Előbbiek elől-hátul LED-eket kaptak alapfelszereltségként, elől egy fénycsík köti őket össze, de opcióként LED-mátrixra is cserélhetők. A Polo egy rakás vezetési segédletet is megörökölt a nagytesóktól, IQ.Drive Travel Assist néven. Sávtartó automata és tempomat is szerepel ebben az opciós csomagban.

Galéria: Volkswagen Polo (2021)

Az utastérben a Polo már szokványosabbnak tűnik, mint az új Golf, de így is sikerült elegánsabbá tenni érintőképernyős klímavezérlővel, ami jól néz ki, de a Golf és az ID.4 esetében nem a legkönnyebb kezelni. Szintén új a nyolc colos digitális műszerközpont, amihez alapból 6,5 colos infotainment rendszer jár, a drágább kiszerelésekben ez 10,25 és 9,2 colra változik.

Ha már kiszerelések, itt is az új Golf volt a minta. Az alapverzió felett a Life, a Style, az R-Line van, a csúcs pedig a GTI. Egyelőre utóbbiról nem árult el semmit a VW, de az R-Line krómozott kipufogócsövei alapján lehet rá következtetni.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A GTi késői felbukkanása azt jelenti, hogy a Polo motorkínálatába négy tag került, bár mindegyik egy egyliteres háromhengeres, turbóval – kivéve az alapverzió, mely csak 79 lóerőt küld a kerekekig. A 94 és 109 lóerős turbómotorok vonzóbbak, előbbibe egy ötsebességes manuális vagy egy hétsebességes DSG-váltó, utóbbiba csak a DSG került be.

Egyes piacokon egy gázüzemű változat is elérhető lesz és 2021. végétől vásárolható majd meg az új Polo, aminek árairól még nem tett bejelentést a gyártó.


Mindeközben videóra vették, ahogy az új, kétliteres Toyota Supra végsebességére gyorsul, erről a videót itt lehet megnézni.