A Skoda legnagyobb SUV-jére ráfért egy arcfelvarrás, mielőtt rátör a kapuzárási pánik.

A 2016-ban elindított, azóta több mint 60 országba eljutó Kodiaqból eddig hatszázezernél is több példány kelt el, többek között a csak Kínában elérhető GT. Az öt- és hétüléses kiszerelésben is kapható SUV-t négy gyárban építik és a cseh gyártó egyik legnagyobb húzóneve.

Kívülről nem könnyű azonnal rámutatni, mi is változott meg rajta, hacsak nem ismeri valaki töviről-hegyire a Kodiaqot. Az újratervezett motorháztető és hűtőrács az elsők, melyek feltűnhetnek, a lámpák pedig vékonyabbak elől. Ezek elsősorban aerodinamikai változások, amelyeket a lökhárító és a Kodiaqon még nem látott tetőspoiler egészítenek ki.

Galéria: Skoda Kodiaq restylé (2021)

Kiszereléstől függően 17-20 colos felniket rakathatunk a kocsira, melyek közül van, amely szintén csökkenti a légellenállást. A Kodiaq RS például egy fekete metálfényű 20-colos szettet kapott, de a rangsorban alatta lévő változatoknál is több lehetőségünk van, mint eddig.

Ha beülünk a kocsiba, bőrbevonatú ergonomikus ülések fogadnak minket, fűtéssel és masszázsfunkcióval. Vega vagy? Akkor szerencséd van, mert néhány kiszerelésben kifejezetten növényi anyagokból készült a borítás. Nem BMW, de van egy M opció is a Style kiszerelésben.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A Kodiaq RS elköszönt a turbódízeltől, helyette az Octavia RS-ből ismerős kétliteres TSI van benne, mely ott 245 lóerős, azaz öt lóerővel még erősebb is dízeles elődjénél, ráadásul 60 kilóval könnyebb is. Hogy itt milyen erős, azt sajnos nem árulták el, a nyomatéka az Octaviában 370, az előző dízelben 500 Nm volt, szóval itt lehet, hogy csökkenéssel kell számolnunk.

Elérhető még egy másfél literes TSI 150 lóerővel a belépőszintű elsőkerék-meghajtású Kodiaqhoz, ez lesz az egyetlen, amelyben manuális váltó lesz. Fölötte egy 190 lóerős, kétliteres TSI, illetve a kétliteres TDI Evo lesznek, utóbbi 150 és 200 lóerős változatban.

Attól függően, melyik hajtásláncot választják a vásárlók, hétsebességes DSG váltóval és opcióként összkerékmeghajtással is kérhetik az Európában júliusban piacra kerülő modellt.


Az autóknak eléggé vakmerő és extravagáns stílust kölcsönző Mansory tuningcég közben az új generációs Mercedes G-osztályhoz is hozzányúlt. Az eredmény ára 200 millió forint körüli, hogy megéri-e, azt itt lehet eldönteni.