Még múlt hétfőn egy mentőautó ellopása vezetett drámai üldözéshez Dallasban.

A helyi hatóságok szerint a mentőkocsit a város 53. számú tűzoltóságáról lopták el múlt hétfő reggel, délután akadtak a nyomára. A rendőrök le akarták villogni, de a sofőr nem állt meg, emiatt közel két óráig kellett kergetniük.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A helyi NBCDFW riportja szerint a „mentős” három megyén át menekült, sokszor a szembesávban. Az üldözésről készített felvételek tanúsága alapján autópályákon és szűk városi utakon is igyekezett lerázni a rendőröket, még udvarokon is keresztülhajtott. Pechjére nem könnyű beolvadni a forgalomba egy rohammentővel.

A média szerint egy ponton a mentő aztán fennakadt egy padkán, emiatt a tolvajnak futva kellett menekülnie, miközben a lecsúszó nadrágjával is küzdött. Végül sarokba szorították és őrizetbe vették.

Érdekes módon ugyanezt a mentőautót egyszer már ellopták ugyaninnen még tavaly februárban, akkor a szomszédos államig, Louisianaig jutottak vele.


Mindeközben Belgiumból előkerült egy még 2015-ös videó, ahol egy egészen amatőr hibát elkövetve töri össze egy sofőr klasszikus Ferrariját. Itt lehet megtekinteni.