A Peugeot egykori vezére, aki a Stellantis-korszakba vezeti az Alfa Romeót, jobb teljesítményt követelt a hibrid hajtáslánctól, ezen pletykákat az AutoNewsnak erősítette meg egy belsős forrás, míg a háromhónapos időt beszállítók adták meg nekik.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Az FCA Small Wide LWB 4x4 platformra készülő Tonale lesz az Alfa belépőszintű SUV-je a Stelvio alatt. A 2019-es Genfi Autószalonon mutatták be konceptként, így maradhat meg, habár a lámpákat cserélhetik majd és a külső visszapillantókat kamerákra cserélik.

A hajtáslánc-kínálatot egyelőre még jól őrzött titoknak írnánk le, de mivel a platform ugyanaz, mint a Jeep Compassé, hibridek lehetnek benne, kicsivel több erővel.

A Jeep nemrég frissített kompakt SUV-je 190 lóerős és 240 lóerős változatban kapható, 11,4 kWh-s akkuval. A Tonale hatótávja pár tíz kilométer lesz majd, Quadrifoglio változat pedig vélhetően nem fog érkezni hozzá.


Egy Tesla-tulajdonos mindeközben már megbánta, hogy dicsérő posztokat tett közzé a Ford Mustang Mach-E-ről is. Hogy miért, arról itt írtunk.