A videó Redditen kezdett el terjedni, de némi kutatás után kiderült, hogy már évek óta fenn van Youtube-on, konkréten 2015-ös a legrégebbi találat a platformon. Belgiumban készült és igen szomorú jeleneteket ábrázol Ferrari-rajongók számára.

Az elején a 348-as sofőre egy kereszteződés előtt áll meg, majd nyugodtan jobbra fordul, ahogy minden rendes sofőr tenné, majd hirtelen tövig nyomja a gázt, kivágva a 348-as farát. Ha egy tapasztaltabb sofőr teszi ezt, könnyedén irányíthatta volna a farolást, de itt túlkormányoz hősünk, így a Ferrari kifarol balra, mielőtt belecsúszik egy falba.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Gyorsan kitolat és egy pillanatra úgy tűnik, hogy el fogja hagyni a helyszínt, de csak leáll az út mellett a padkára, nyilván nem annyira örül, hogy ennyire beégett.

A videón sajnos nem látszik a 348-as eleje, így nehéz felmérni, mekkora kár esett benne, mindenesetre annyi biztos, hogy nem volt olcsó megjavítani.


Mindeközben előkerült az első videó, amely részlegesen bemutatja, mit tud a Volkswagen Golf R az opcionális Performance Package birtokában. Itt lehet megnézni.