A müncheni tűzoltóság szerint a Leopoldstrassén azután történt a baleset, hogy a 23 éves sofőr kilőtt egy zöldre váltó lámpánál. Elvesztette az irányítást és belerohant egy hirdetőoszlopba.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A jelentésben az is ott áll, hogy a fiatal sérülések nélkül, magától szállt ki a kocsiból, ami elég szép dolog, mert az oszlop, úgy tűnik, betonból volt és szépen behorpasztotta a kocsi tetejét. A pontos okok felderítésére vizsgálat indult.

Az autót egy magáncég szedte ki az oszlop alól és vontatta el, vélhetően az alkatrészeket hamarosan a megfelelő oldalakon meg lehet majd vásárolni.

 

Az F87-es generációjú BMW M2 Competitionben egy háromliteres sorhatos motor van 405 lóerővel és 550 Nm-es nyomatékkal. Kézi és manuális váltóval is kapható és 4,3 mp alatt százon van, azonban ahogy az ábra mutatja, kell tehetség a megszelidítéséhez.

Egy német tuningcég közben mindent bevetett, hogy a McLaren 765LT-ből egy még erősebb autót csináljon, és ez sikerült is. Az eredményeikről itt számoltunk be.