Egy igen ritka Porsche kerül hamarosan kalapács alá az Atlanti-Óceán túloldalán, amelyhez hasonló nem gyakran tűnik fel a piacon.

Ez az autó 911 Turbo Coupe-ként kezdte meg az életét még 1981-ben, majd 6 évvel később az eredeti tulajdonosa alakíttatta át a német RUF tuningcég BTR típusává. Az átalakításokat a motortérben kezdték: 3.4 literessé fúrták fel a motort, és több változtatás mellett egy vadiúj 5 sebességes váltót is kapott az autó, amely már 374 lóerő leadására volt képes.

Galéria: RUF BTR

A Porsche 1988-ban került az Egyesült Államokba, majd rögtön új üléseket, és egy új felfüggesztésrendszer által ültetést kapott. A 2000-es években a teljes motorját felújították, és kapott egy új hangrendszert is.

2015-ben került gyűjtői kézbe, ahol kapott még egy teljes újrafényezést is, most pedig az RMSothebys árverésére került, ahol az is kiderült, hogy egyszer meg is törték a RUF szörnyet.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Ennek ellenére a várakozások szerint 90-110 ezer dollárért kelhet el a BTR, ami egykor Porsche 911 volt.

A Volkswagen közben meghúzott egy olyan áprilisi tréfát, aminek következtében meg is büntethetik őket, a részleteket itt lehet elolvasni.