Egy új Elon Musk-tweet szerint az elektromos Tesla Semi kamion mégsem fog 2021-ben piacra kerülni, ahogy eredetileg tervezték.

A Semit 2017 végén mutatták be és eredetileg 2019-ben kezdték volna el kiszállítani, de egy ügyfél sem vehette át végül abban az évben. Ezután az új időpont, amit kijelöltek, 2020 vége lett, de ebből sem lett semmi.

Egy, a modellel kapcsolatos kérdésre válaszolva, Elon Musk arra utalt, hogy valószínűleg csak jövőre lesz belőle valami: „Túlságosan rá vagyunk utalva a cellákra, de jövőre valószínűleg rendben leszünk.”


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Az egyik fő oka az Electrek szerint, hogy ennyit csúszik a Semi, hogy a cég új, 4680 nevű akkucelláit fogja használni, melyeket tavaly mutattak be és melyeknek a gyártása már el is kezdődött fremonti főhadiszállásukon.

Hamarosan ez a folyamat igazán beindul, így több gigawattórányi akkumulátorcella készül el Fremontban, de ezek közül többet is el kell majd szállítaniuk, hogy a cég Németországban gyártott Model Y-jaiba kerüljenek. A Semi eredetileg 804 km-es hatótávval volt hírdetve, de Musk szerint az új akkumulátorral már 965 km-t is megtehet töltés nélkül.

Egy Youtube-csatorna mindeközben egy tesztpályán és egyenesben is összevetette a BMW M4 Competitiont és az M440i xDrive-ot, az eredményt itt lehet elolvasni.