A Lamborghini már egy évtizede gyártja az Aventadort, mely kifejezetten a limitált SVJ sorozatban nagyszerű teljesítményt nyújt, ennek ellenére elkezdett öregedni. Bár az utódról sok információ ködös még, ami eddig kering róla, az alapján nem fog szégyent vallani.
A hírek szerint ugyanis a cég 6,5-literes, V12-es szívómotorjának fejlesztett változatából és egy, a Sianéhoz nagyon hasonló hibrid rendszerből áll majd az új hajtáslánc. Amennyiben valóban a Siantól veszi ezt át, az egy szuperkondenzátorral ellátott villanymotorral lesz felszerelve, amely a hagyományos lítiumionos akkumulátoroknál könnyebb és nagyobb az energiasűrűsége is.
(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.
Ez az egység a Sianban 808 lóerőre képes, az új szuperautó teljesítménye nagyjából ekörül lehet majd. Amennyiben valóban még idén bemutatják, 2022-ben kerülhet piacra.
A Lamborghini márka jövőjéről beszélve Stephen Winkelmann vezérigazgató elmondta, még dolgoznak a márka stratégiáján 2030 utánra, amikor már államilag szabályozott lesz, milyen hajtásláncot használhatnak a márkák.
Mindeközben eladósorba került egy 2007-es Porsche 911 GT3 RS, mely masszív átépítésnek köszönhetően egyszerűen tökéletes pályán való kocsikázásra. Itt lehet róla olvasni.