A Bring A Trailerre feltett hirdetés alapján ezt a darabot rengeteg új elemmel illették, az eladó 2020. végén vásárolta meg, azóta az első lengéscsillapítókat újjáépítették, míg a kuplungot, a vízpumpát, a gyújtást és a gumikat is kicserélték. A szervizkönyvvel együtt árulják.

Galéria: Eladó Porsche 911 GT3 RS

Emellett az ajtókat, az első sárvédőket, a motorháztetőt, illetve a hátsó ablakokat is újakkal pótolták és 19-colos Champion RG5 Monolite felnik vannak rajta, ezeket februárban tették fel.

A féktárcsákat karbon-kerámiára cserélték elől hat, hátul négyszelepes betétekkel. Az utastérben a Sparco Evo II Plus fix háttámlájú kagylóülései foglalnak helyet.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A gyári változat 3,6-literes boxermotorja egy hatsebességes manuális váltóra lenne kötve, itt azonban ezt egy szekvenciális váltóra cserélték. Az ember azt hinné, hogy ennyi újítással rengeteget futott már a kocsi, ehhez képest csupán 5000 km van benne nagyjából.

Mindeközben az Egyesült Államokban elárvereznek egy ragyogó állapotban lévő 1988-as Lamborghini Countachot, a részletes információkat itt lehet elolvasni.