A cikkünk tárgya egy 1997-es Diablo VT Roadster, amely a Barrett-Jackson árverésén fog elkelni, 31070 km-t futott eddig, ebből csupán 97-et a tavaly nyári szervizelése óta, amikor új, állítható felfüggesztést és akkumulátort kapott.

A kocsi kék festése már-már lilába hajlik, az OZ világos felnijei remekül ellensúlyozzák ezt. Mögöttük fekete fékbetétek találhatóak. Belül az ülések, az ajtó belső része és a középső rész is világos szarvasbőrrel burkolt, míg a kormány és a műszerfal feketék.

Az igazi gyöngyszem a kocsiban azonban 5,7-literes, tizenkét hengeres szívómotorja 492 lóerővel és 580 Nm-es nyomatékkal, melyhez egy ötsebességes manuális váltó dukál. Új korában így 4,5 mp alatt mászott 4,5 mp-ig és 325 km/h volt a végsebessége.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Azoknak tehát, akik szeretnének egy olyan szuperautót vásárolni, amely egykor a falukon is ott volt, lehetőségük van a március 27-ig tartó árverésen ezt megtenni.

A Calvo mindeközben épített egy olyan Dodge Vipert, amelyet még a Bugattik is megcsodálhatnak. A 2630 lóerős szörnyetegről itt lehet bővebben olvasni.